La fenêtre était ouverte
la fenêtre de la nuit remplie d’obscurité et de vent
pourtant l’été flottait au-dessus des routes
et j’ai pensé que demain tu ne serais plus là
Je ne pleurais pas j’avais juste peur de m’évanouir
dans le vide que tu laisses derrière toi
je n’ai rien pour m’y accrocher
ta main ne sera plus là demain
Ce n’est pas parce que tu vaudrais plus que les autres
seulement par le plus grand des hasards je t’ai attribué
toutes les beautés et tristesses et maintenant
puisque tu t’en vas je perds pied je reste là sans savoir
dans quel sens tourner mon visage
Peu importe puisque je dois vivre coûte que coûte
demain je sortirai dans la rue où les morts déambulent
dans ces rues je deviendrai blême à moins que je sache
où aller chez qui et pourquoi
*
Az éjszaka ablaka
Az ablak nyitva volt az éjszaka
ablaka volt ez tele sötétséggel és széllel
pedig a nyár ott lengett az utak fölött és arra
gondoltam hogy holnap már nem leszel itt
Nem sírtam csak féltem hogy beleszédülök
az űrbe melyet magad után hagysz
nincs semmi amiben megkapaszkodhatnék
a kezed se lesz itt már holnap
Nem mintha többet érnél mint akárki más de
valami véletlen folytán terád aggattam
minden szépséget és szomorúságot és most hogy
elmész talajt vesztetten állok nem tudom milyen
irányba fordítsam az arcom
Mindegy hisz mindenképpen élnem kell tovább
holnap kimegyek az utcára halottak járnak
ezeken az utcákon én is sápadt leszek csak tudnám
hová menjek kihez és miért
***
Agota Kristof (1935- 2011) – Clous: Poèmes hongrois et français (Zoé, 2016) – Traduit du hongrois par Maria Maïlat.